Harmadiknak

Szóval pikáns történetet szeretnél hallani tőlem? - néz rám mosolyogva egy kedves idős barátom.
Igen. Egyszer említetted, hogy viszonyod volt egy férjes asszonnyal, úgy, hogy a férje is tudott róla, sőt: hármasban is szeretkeztetek. Ha nem tekinted indiszkréciónak a kérésemet, szeretném, ha részletesen mesélnél erről. A történet másik két szereplőjét úgy sem ismerem.
- A másik hármat. Ugyanis nem én voltam a huncut asszonyka egyetlen szeretője. Azt a férfit, a másik szeretőt én sem ismerem, mert az asszonykával vagy édeskettesben, vagy a férjével hármasban szórakoztunk. Úgy tűnik, hogy téged ez az utóbbi felállás érdekel jobban.
- Hát persze. Ez napjainkban sem szokványos eset, a te fiatalságod idején pedig végképp nem volt az. Szóval mesélsz?
- Miért ne? - huncut fény csillan a meleg dióbarna szemekben. Ez az eset életem egyik legkellemesebb emléke, olyan emlék, amelyhez nem fűződik semmiféle érzelmi vihar, féltékenység, keserűség. Ma is izgalmasan vibráló színfolt, bizony jól esik visszaemlékezni rá. És ne mondj ilyen csacsiságot, hogy "indiszkréció", jól tudod, hogy nem vagyok prűd, velem mindenről lehet beszélni. Tehát a fülecskédet nyitod ki, vagy bekapcsolod azt a szerkentyűt, amit nem mertél elővenni a táskádból?
- Elnevetem magam, s előhúzom a magnót. Helyet csinál neki a parányi asztalon, s vörös bort tölt két talpas pohárba.
- Huszonnyolc éves voltam, jóképű férfinak tartottak, s volt valami az egyéniségemben, ami vonzotta a nőket. Ne vedd hencegésnek, csak azért említem ezt, mert te csak akkor ismertél meg, amikor már jócskán eljárt fölöttem az idő. Nehéz lenne a mostani megjelenésem mögé elképzelni egy mindig nyugtalan, dinamikus, harmincadik éve felé tartó fiatalembert.
- Nem olyan nehéz. - Nézem az őszülő bajjal keretezett finom metszésű arcot, amelyre valóban felvésett jó néhány ráncot az idő, a magas homlokot nemes domborulataival, finoman homorú halántékával; a táskás és kissé megtört fényt nagy barna szemek fölényes intelligenciát sugároznak, nem a tudósok saját, szűk mikroviláguk felé forduló intelligenciáját, hanem az élet minden területén jártas ember természetesen, de sohasem sértően megnyilvánuló fölényét, humorát, bölcs iróniáját. A kezét nézem, amint átkulcsolja a poharat, az egyáltalán nem nőies, de mégis finom, hosszú ujjakat és a barnás foltokat a kézfején, amelyet az idő kérlelhetetlen ecsetje pingált oda. Hajdan valószínűleg szikáran férfias alakja most inkább soványnak tűnik, ma már biztosan nem tudna egy negyven kilós hátizsákot elcipelni, vagy a harmadik emeletre fölszaladni. De ettől függetlenül igazi férfi, a szó legnemesebb értelmében. Csak a mozdulatai lassultak le, a szelleme ugyanolyan élénken vibrál, mint negyven évvel ezelőtt. Legalábbis én így érzem, bár persze pontosan nem tudhatom, hiszen nem is ismerhettem akkor.
- Min gondolkozol? - kérdezi, mert észreveszi elmélázásomat.
- Elképzeltelek harminc évesen. Tényleg nem volt nehéz.
Kedves vagy - átnyúl az asztal fölött, és megsimogatja a kezem. Látom, jól esett neki, amit mondtam. - Akkor, ha már vissza tudtál menni negyven évet időben, kezdem a történetet. A Gerbeaud cukrászdában ismerkedtem meg Cilivel, nem így hívták természetesen, de ez a név nagyon is illik hozzá, mivel volt valami derűs hebehurgyaság, Cilikésség a lényében. Napfényes délelőtt volt, erre is emlékszem. A feketémet iszogattam, és egyáltalán nem voltam derűs hangulatban. A politikai élet terrorhullámai már sötét árnyakat vetítettek ránk, bár akkor még nem tudhattuk, hogy milyen infernális borzalmak következnek még. Igaz, a Gerbeaud cukrászdában akkor még béke volt; egy rég letűnt világ békéjének parányi szigetét jelentették azok a márványasztalok, a dús aranyozások; a girlandos díszek még kívül lebegtek, le tudtak válni a bikavadító vörösre komoruló künti világról. Két asztallal odébb ült, éppen szemben velem, és krémes süteményt evett. Eleinte nem figyeltem fel rá, elfoglaltak a saját gondolataim. Amikor véletlenül ismét ránéztem, észrevettem, hogy parányi tejszínhabpötty van az orrán. Olyan aranyos volt és pikáns, hogy önkéntelenül rámosolyogtam. Ő visszamosolygott, és én a kezemmel jeleztem, hogy törölje le a tejszínhabot az orráról. Megértette a jelzést, előrántott a táskájából egy apró tükröt, zsebkendőjével letörölgette a fitos orrát. Közben nem vette le rólam a szemét, huncutul mosolygott, és rózsaszínű nyelvecskéjével néhányszor érzékien megnedvesítette az ajkát. Egyértelműen kacérkodott velem, és mivel nekem is nagyon tetszett, pár perccel később már egy asztalnál ültünk.
- Hogy nézett ki? - kérdezem.
- Szőke volt, fitos orrú, középtermetű, formás kis töltött galamb. Csokrosan duzzadó érzéki szája volt, és nagyon sűrű, parányi fehér fogai. Ezekről a fogakról még szó lesz a történetben, csak nem akarok előre szaladni. Már a cukrászdában simogattam a kezét és a karját, de messzebb nem mehettem, a Gerbeaud nem volt erre alkalmas hely. El akartam vinni sétálni, de azt mondta, hogy haza kell mennie. Viszont kertelés nélkül felajánlotta, hogy találkozzunk másnap is. Nekem volt annyi eszem, hogy egy olyan cukrászdában adtam neki randevút, amelyben jól szeparált bokszok voltak. .
- Hol volt ilyen cukrászda?
- Az Alkotás utcában. Most is megvan, csak már nem olyan, mint akkor. A szeme villanásán láttam, hogy megértette, miért ott akarok találkozni vele, de egyetlen szó ellenvetést sem tett. Mondanom sem kell, hogy másnap eléggé felajzottan indultam a találkára, már tíz perccel korábban ott voltam, és izgatottan vártam, vajon megérkezik-e? Pontosan megjelent a megbeszélt időpontban, friss volt és illatos, kedvesen nevetett; kezet csókoltam neki, ő pedig néhány másodpercig a tenyeremben felejtette cicásan bársonyos ujjait. Olyan parányi keze volt, hogy egészen eltűnt a tenyeremben, pedig nincs éppen lapát kezem. A legjobban elszeparált bokszba kormányoztam rafináltan, szerencsére nem volt foglalt. Egyébként kevesen voltak a cukrászdában.
- Gondolom, te már korábban is kipróbáltad azt a bokszot, azért ismerted olyan jól a terepet - kuncogok a boros poharam mögül.
- Persze, hogy ismertem. Egyébként nem egy ilyen cukrászda volt akkoriban Budapesten, csak ez volt a legkellemesebb. Meséljem el, hogy mi történt a bokszban?
- Mindent mesélj el, kérlek, bár azt hiszem, hogy komoly dolog egy bokszban nemigen történhet. Most is vannak bokszos helyek, de ott legfeljebb csókolódzni lehet.
- Ebben tévedsz. Abban a cukrászdában a bokszok teljesen szeparáltak voltak és miután kihozták a rendelést, senki sem zavarta az embert. Labirintusszerűen helyezkedtek el a szeparék, egymásnak háttal, és egyetlen szögből lehetett csak belátni. Sz6val, miután kihozták az italunkat, azonnal átkaroltam a derekát, és megcsókoltam. Ő is hozzám bújt, combját az enyémhez szorította az asztal alatt, és ugyancsak hevesen viszonozta a csókot. Ettől én felbátorodtam, és a másik kezemmel a mellét kezdtem simogatni, először a ruhán keresztül, majd benyúltam a blúza alá. Nem viselt melltartót, bársonyos és gömbölyű volt a melle, mint egy érett jonatánalma. Ujjbegyemmel kitapogattam a mellbimbóját, apró volt és rejtőzködő, de a simogatásomra egyre jobban megnőtt és megkeményedett. Kipiruló arcán és felgyorsuló lélegzésén éreztem, hogy rendkívül izgatja a simogatás. Ki akartam húzni a kezem, hogy kigomboljam a blúzát, meg akartam csókolni a mellét, de egy heves mozdulattal megállított. "Ne hagyd most abba!" - suttogta a fülembe. Láttam az arcát, hogy másodperceken belül elélvez.
- Attól, hogy a mellét simogattad? - nézek idős barátomra hitetlenkedve. .
- Igen. Ezen én is meglepődtem, de meg kell mondanom, hogy nagyon kellemesen. Ez teljesen szokatlan jelenség volt, sem azelőtt, sem azután nem találkoztam olyan nővel, aki anélkül is tudott élvezni, hogy a nemi szervét megérintettem volna. Beharapta az ajkát, visszafojtotta a gyönyör sikolyát, de ahogy hozzám simult, éreztem, hogy elektromos áramütésként fut át a testén a remegés.
- És aztán? - kérdezem kíváncsian.
- Néhány pillanatra elengedtem, rágyújtottam egy cigarettára, és mindketten kortyoltunk az italunkból. Azt ne kérdezd, hogy mit beszéltünk közben, mert arra már nem emlékszem.
- Nem kérdezem, el tudom képzelni.
A cigarettát nem szívtam végig, magában égett le a hamutartóban, mert újra eszeveszett csókolódzásba kezdtünk. Most már nem a blúza alá, hanem a bugyijába nyúltam be az asztal alatt; a kis puncija úgy simult a tenyerembe mint egy meleg, pelyhes kismadár, csak nem olyan szelíden, hanem folyton ficánkolt közben, és egyre nedvesebb lett, mintha nem is meleg fészekben, hanem valami forró gyógyvízben vergődve találtam volna rá. Elnézést a furcsa képért, de tényleg nemcsak forrón lucskos volt a kis puncija, hanem lappangó meleg források kigőzölgését is éreztem rajta, tudod, olyan illat volt ez, amelyet az ember akkor érez, amikor egy kénes vizű tő partjához közeledik, de a fűben, a tó partjának közelében is locsog már a bódító illatú víz, fel-feltör váratlan búvópatakként, mint az anyaföld mohó ejakulációja. Nemcsak most nem emlékszem arra, hogy hányszor élvezett el, de akkor sem tudtam megállapítani, mert folyamatosan, szinte percenként szakadtak ki a fojtott kis sóhajok a torkán. Közben az ő keze is a sliccemen matatott, kigombolta a nadrágomat, parányi tenyerébe vette az ugyancsak harcra kész szerszámomat, és játszani kezdett vele. Ne vedd kérkedésnek, de apró kislányos ujjaiból úgy nőtt ki a hatalmas szerszámom, mintha Gulliver paráználkodott volna a törpék országában. Azt hittem, hogy így fogok elélvezni, de hirtelen a szájával a kis gömbölyű fogaival simogatott. Nem tartott sokáig, szörnyen be voltam gerjedve, és semmi okom nem volt, hogy visszatartsam az elélvezést. A zsebkendőmet a nadrágomra tettem ugyan, de nem volt rá szükség, mert élvezettel és kéjjel nyelte le a bőven feltörő férfinedveket.
- Hát ez nem rossz nyitány! Gondolom, később sem unatkoztál mellette, ha már az első randevú ilyen látványos örömöket hozott.
- Hát unatkozni nem unatkoztam soha mellette, az biztos -barátom arcán rezignált nosztalgiával keveredő mosoly suhan át a kellemes emlékek felidézése közben. - ő volt a leghevesebb vérmérsékletű szeretőm, és az első meglepetés után bizony még más dolgokkal is meglepett.
- Például azzal, hogy a férje tud a viszonyotokról.
- Igen. Ezután a cukrászdarandevú után rendszeresen találkoztunk, többnyire egy barátom lakásán, mert az én családi körülményeim olyanok voltak, hogy nem vihettem őt haza. Bár külön bejáratú szobában laktam, de a szüleim konzervatív gondolkodású emberek voltak, és nem tűrték volna, hogy a családi otthonba jöjjön fel hozzám a barátnőm.
- Ezt a mentalitást jól ismerem, sajnos még ma sem halt ki teljesen.
- Szóval, haza nem vihettem, de szerencsére meg tudtuk oldani a "kéglit", ahogy most mondják, mert a barátom készségesen átengedte időnként a legénylakását. Hosszú ideig azt hittem, hogy a férje tudta nélkül találkozgat velem, de egyszer azzal állt elő, hogy a férje, nevezzük mondjuk Simonnak, szeretne megismerni engem.
"Megtudta?" - tettem fel a jogos kérdést, és közben a torkomat összeszorította a félelem. Nem attól féltem, hogy verekednem kell Simonnal, tudtam, hogy nem az a fajta ember, aki ököllel riasztja el a felesége szeretőjét, hanem attól féltem, hogy elveszítem Cilit. Szerelmes voltam belé, szerettem a vidám, kedves, aranyos lényét, és a rendkívül magas hőfokon izzó és találkozó érzékiségünk csak fokozta az érzelmi kötődésemet.
-És ő?
- Azt hiszem..., nem! Biztos vagyok benne, hogy ő is szeretett engem. Persze a férjét is szerette, sőt később egy másik férfit is. Ilyen nagy szíve volt. S az egészben az volt a legkülönösebb, hogy teljesen természetesnek tartotta ezt.
- És te nem voltál féltékeny?
- Hát a férjére még nem lehettem az, a másik barátjára sem voltam tulajdonképpen féltékeny, mert Cili annyira igazságosan osztotta meg magát hármunk között, nemcsak testileg, hanem érzelmileg is, hogy a féltékenység gondolata szinte fel sem merült bennem. Tulajdonképpen csak akkor voltam rá féltékeny, amikor évekkel később elhagyott valakiért, de erre majd később visszatérek. Hol is hagytam abba?
- Ott, hogy a férje meg akart ismerni téged, és te attól féltél, hogy veszélyben forog a viszonyod Cilivel.
- Az ijedtségem nem tartott sokáig, nemsokára átadta a helyét a csodálkozásnak. Cili ugyanis a maga doromboló cicamodorában az ölembe telepedett, és elmesélte, hogy a férje már régesrég tud mindent. �És nem volt baj miatta?" - kérdeztem kissé bambán a meglepetéstől. Cili csiklandós nevetésre fakadt, és elmesélte, hogy a férjét kifejezetten izgatja az, ha a felesége mással is szeretkezik. Valahányszor hazament a velem eltöltött órák után, amelyekről tudott a férje is, Simon mindig azonnal ágyra döntötte: "Jól megbaszlak, te parázna, aranyos kis dög, akkor most megkapod tőlem is." Hogy a viharos együttléteink után Cili még a férjével is tudott élvezni, efelől nem volt kétségem, elég jól ismertem már a temperamentumát ahhoz, és ahogy a szeme csillogását figyeltem, feltámadt bennem a gyanú. "Te nimfomániás kis boszorkány" -csíptem bele a fenekébe -, "valld be azonnal, hogy téged is kifejezetten izgat ez a szituáció". �Bevallom" - kuncogott Cili, és harapdálni kezdte az ádámcsutkámat. "Irtó izgi lesz, ha bemutatlak titeket egymásnak." Azt hiszem, perverz kis nőstényördögnek nevezném, de amikor később, már magamban elgondolkodtam a hallottakon, rájöttem, hogy ez a faramuci helyzet tulajdonképpen nagyon kedvező számomra. Így aztán nem kell attól tartanom, hogy elveszítem Cilit, nem kell a férje féltékenysége miatt szakítania velem.
- Nem volt benned semmi szorongás vagy kellemetlen érzés, amikor elmentél hozzájuk?
- Úgy emlékszem, hogy nem. Viszont nagyon kíváncsi voltam a férjére. Úgyis mint vágytársamra, obszcén humorral azt is mondhatnám, hogy luksógoromra, és úgyis mint emberre. Nem minden napi dolog, hogy valaki ilyen lezserül tudomásul vegye, félrekefél a felesége, és nemcsak tudomásul veszi ezt, de perverz élvezetet is talál benne. Arra is kíváncsi voltam, vajon tényleg szeretik-e egymást. Cili ugyanis ezt nem győzte hangsúlyozni. Egyszer viccesen meg is kérdeztem tőle, hogy akkor mi a fenét keresel az én ágyamban? És ő azt válaszolta, hogy a két dolog nem zárja ki egymást. Éreztem, hogy valóban nem zárja ki egymást, de korábban sokkal konzervatívabb nőkkel volt dolgom, és az általános férfimentalitás sem ez volt. Szerencsés véletlennek számított, hogy ez a két lezser, életélvező s enyhén perverz ember így egymásra talált ebben az érzéki harmóniában. Cili férje jóképű, intelligens, kellemes megjelenésű férfi volt. Nagyon barátságosan fogadott, iszogattunk, beszélgettünk mindenről. Teljesen fesztelen volt a hangulat, bár én úgy viselkedtem mint a család barátja, nem volt egyetlen pikáns szavam vagy mozdulatom sem. Simon viszont egy idő után sikamlós mederbe terelte a beszélgetést, majd tapogatni, simogatni kezdte Cilit, még a ruhája alá is benyúlt egyre sűrűbben. Engem felizgatott a jelenet, ezt meg is mondtam rögtön: "Gyerekek, én hazamegyek, ezt ne csináljátok előttem, mert felizgulok." Erre Simon kedélyesen hátba vágott, egy gourmand francia márki mozdulatával: "Ne légy hülye, öregem! Mért mennél haza? Keféljünk hármasban!"
- Gondolom, nem kéretted magad? - kuncogok ismét a pohár mögül. - De az is érdekelne, hogy neked okozott-e különleges izgalmat ez az új helyzet?
- Hajaj hogy okozott! Naná hogy okozott! Abban az időben még nem voltak pornófilmek, és egyébként is ez teljesen más volt. A különleges izgalmat az okozta, hogy előttem volt annak a nőnek a teste, akit minden idegszálammal kívántam, és akivel rengeteg kellemes órát töltöttünk együtt, és azáltal, hogy a másik férfi játszott a testével, szeretkezett vele, mintegy kívülről láttam saját magam, az én örömömet is. És nem voltam passzív szemlélő, hiszen paritásos alapon zajlottak ezek a gruppenszexek: mi is egyszerre foglalkoztunk Cili testével, és ő is egyszerre foglalkozott mindkettőnkkel. Barátom az órájára néz, sajnos egyelőre be kell rekesztenünk a beszélgetést, dolga van, el kell mennie otthonról. Megbeszéljük, hogy két nap múlva folytatjuk, javaslom, hogy tegyünk egy sétát a budai hegyekben, ott beszélgessünk.
- Ez egészségesebb lesz mindkettőnk számára - mutatok a csikkel teli hamutartóra. Megvan az a rossz szokásunk, hogy beszélgetés közben egyik cigarettáról a másikra gyújtunk.
- Én nagyon szívesen sétálok, csak akkor mi lesz a magnóval.
- Semmi. Nem viszem magammal. Megjegyzem, amit mesélsz, és azonnal leírom, amint hazaérek.

Ragyogó őszi délelőtt van, csodálatos az erdő a maga hervadó sokszínűségében. Kellemes, nem emelkedő ösvényt választunk, lassan ballagunk a rozsdás lombsátor alatt. Sárga és barna levelek zizegnek a lábunk alatt, odébb vörhenyes színű fák; mintha megalvadt volna az erdő még nemrég eleven vére, olyan a táj, az enyhe szellő időnként a vállunkra, hajunkba sodor egy-egy falevelet. Barátom hallgatagon lépked mellettem.
- Szereted az őszt? - kérdezem.
- Tulajdonképpen igen, csak mindig enyhe szomorúsággal tölt el. Merthogy után óhatatlanul a tél következik. Megértem, hogy mire gondol, és igyekszem tréfásan kilendíteni a letargikus hangulatból.
- Térjünk vissza a tavaszhoz, jó? - Játékosan meghúzza a fülemet.
- Persze, jól tudom nem azért sétálunk most együtt, hogy öreg barátod az elmúlásról elmélkedjen.
- Ne légy gonosz! Tudod, hogy tőled mindenféle elmélkedést szívesen hallgatok, csak most célratörőnek kell lennem. S ha beleringatod magad a szomorúságba, akkor nem lesz kedved ezt a pikáns és vidám történetet elmesélni. .
- Megígértem, és eddig mindig megtartottam a szavam.
- Ez igaz - mondom kissé szégyenkezve.
- Megijedtél ugye, hogy rosszul választottad ki a helyszínt a mesedélelőtthöz? - kötekedik velem kedvesen.
- Hát, szó mi szó, átfutott egy ilyen gondolat az agyamon, mikor láttam, hogy milyen hallgatag vagy - vallom be őszintén.
- De látom, hogy nincs nagy baj, mert olyankor szoktál engem ugratni, ha jó hangulatban vagy.
- Na jó. Akkor hol is hagytuk abba?
- Ott, hogy Cili férje felszólított: szerelmeskedjetek együtt a feleségével. És elmondtad, hogy téged is izgatott ez a szituáció. De a pikáns részletekkel adósom maradtál.
- Egészen pontosan nem tudok minden részletre visszaemlékezni, hiszen utána még sokszor megismételtük ezt a frivol hármast, de azt hiszem, a lényegen ez nem változtat. Majdnem mindegy, hogy az első alkalommal, vagy később történtek meg ezek a dolgok, a lényeg az, hogy megtörténtek; a részletek, képek egymásba csúsznak, kavarognak, aztán hirtelen összeállnak, mint a kirakós mozaikjátékok. Arra viszont kristálytisztán emlékeszem, hogy mit válaszoltam Simonnak. Azt mondtam, hogy az nagyon jó lesz. Erre ő fölülről benyúlt a Cili ruhakivágásába, simogatni kezdte a mellét, majd kicsomagolta, és a szájával dédelgette a mellbimbókat. Én eléje térdeltem a szőnyegre, félrehúztam a kis bugyit, a csiklóját pengettem az ujjammal, és a combjait is harapdáltam. Amikor felnéztem, láttam Cili arcán a kéjt, és láttam, hogy Simon nem a felesége mellét nézi, hanem azt figyeli érdeklődéssel, hogy én miként ügyködöm a neje lábai között. Lassan lehúztam Ciliről a bugyit és a szoknyát, Simon pedig lehámozta róla a blúzt. Munkába vettük a testét a szánkkal és a nyelvünkkel, Simon fent, én pedig lent. Cili sikított a kéjtől, és most ő kezdett el vetkőztetni bennünket.
Rövidesen ott álltunk anyaszült meztelenül, meredő szerszámmal. Cili tréfásan megmarkolta mindkettőnként, és a széles dívány felé kormányozott bennünket. Ott engem hanyatt döntött, és mohón cumizni kezdett. Simon a fenekét markolászta közben, majd hátulról beléhatolt. Cilinek ütemes mozdulatokkal, szinte egyszerre mozgott a szája és a feneke, és közben valami olyasmit mondott, mikor egy hosszú szívó mozdulat végén a felkönnyező eredményt, az előnedveket szivárogtató kupakomat szemlélte, hogy csudajó dolog két faszt élvezni egyszerre. Láttam, hogy Simon minduntalan átles a Cili válla fölött, élvezettel nézi, hogy a felesége szája és cicásan lefetyelő nyelve kedvtelve jár fel-alá a szerszámomon. Aztán változtattunk a helyzeten, helyet cseréltünk. Arra már nem emlékszem, hogy melyikünk élvezett el először, de arra igen, hogy miután Cili megmosakodott, megint újra kezdtük a játszadozást. Fiatalok voltunk, nem volt gond három, négy numerát is felfakasztani egy éjszaka. Mikor hajnal felé holtfáradtan abbahagytuk, és én haza akartam menni, mindketten felajánlották, hogy aludjam ott. Cili megágyazott a széles kanapén, három párnát tett egymás mellé. Középre feküdt, a popsiját hozzám nyomta, fél karjával pedig átölelte a férje nyakát. Átöleltem Cilit, jól esett elaludni mellette, kielégülten is érezni a testét magam mellett. "Ti dögök, ti szeretitek is egymást" - hallottam félálomban Simon hangját, de az álom és az ébrenlét határán is fel tudtam fogni, hogy nincs sem szemrehányás, sem féltékenység a hangjában. Később gyakran aludtam náluk, ilyenkor egyből lefeküdtünk a széles ágyra, Cili természetesen középen, mint egy jóízű töltelék egy szendvicsben, és hol felém, hol Simon felé fordult, amíg csak el nem aludtunk mindhárman.
- Külön is találkoztatok még?
- Természetesen. Tulajdonképpen külön találkoztunk sűrűbben. Aztán egy idő után Cili ritkítani kezdte ezeket a találkozásokat, mert egy új férfi is berobbant az életébe.
- Nem dühöngtél miatta?
- Nem mondhatnám, hogy örültem neki, de nem is omlottam össze ettől. Akkor már annyira ismertem Cilit, hogy tudtam, őt úgy kell szeretni, úgy kell elfogadni, amilyen. Igazán szeretetreméltó, aranyos nő volt, nemcsak az ágyban volt csodálatos, hanem a lényében is volt valami varázslatos.
- Meddig tartott köztetek ez az idill?
- Évekig.
- Gondolom, te sem voltál közben hűséges Cilihez?
- Persze, hogy nem. De senkivel sem volt olyan jó, mint vele. Aztán egyszercsak váratlanul bejelentette, hogy szakít velem, mert egy jól ismert, és különböző nőügyeiről híres-hírhedt férfi vetette ki rá a hálóját, és ő ezt, mint mondta, "nem hagyhatja ki". Volt ebben persze akkor valami sértő is, hiszen az a férfi olyan fontos lett számára, hogy a férje mellett minden idejét kitöltötte.
- Ez furcsa. Az elbeszélésedből az derült ki, hogy nagyon érzéki nő volt, nem pedig az, hogy skalpgyűjtő lett volna.
- Nem lehet ezt egyértelműen skalpgyűjtésnek tekinteni. Cilit nem a férfi szakmai presztízse izgatta, hanem az a nőfaló nimbusz, amelyet az a pasas mesterségesen ragyogtatott fel maga körül. Mintha egy hatalmas, női csípőkből és seggekből faragott trónuson ült volna az a férfi, és onnan meredezett elő arany vesszeje; az alatta térdeplő női alattvalók alázatosan várták az aranyvesszőből aláhulló cseppeket; a "nagy férfiú" erotikus legendáriuma valahogy úgy festett. Sikerült elhitetnie minden nővel, hogy ő az abszolút férfi, akinek senki sem tud ellenállni.
- Hogy fogadtad a szakítást?
- Nagyon rosszul esett, de nem volt mit tennem. Azért jó barátok maradtunk Cilivel, én sohasem tudtam senkivel gyűlölködve szakítani. Egy ideig nem láttam, aztán egyszercsak felkeresett, nagyon csalódott volt. Akkor tudtam meg, hogy a híres nőcsábász - bár egyáltalán nem volt még öreg -, már teljesen impotens volt, az aranyvessző bizony egyáltalán nem szuperált. Minden erotikus bravúrt, ötletet bedobott, de kielégíteni csak nyelvvel és kézzel tudta Cilit. És ez neki persze nem volt elég.
- Szóval visszasompolygott hozzád? S ott folytattátok, ahol abbahagytátok? Nem fordult meg a fejedben, hogy bosszúból esetleg kidobod?
- Nem vagyok bosszúálló, és különben sem szeretek haragban lenni azzal, aki az ágyamban feküdt. Folytattuk ugyan, de sokkal lazábban, és egy idő után abbahagytuk, mert engem másfelé sodort az élet.
- Ezt úgy érted, hogy más nő felé?
- Úgy. De ma is jóban vagyunk Cilivel, néha felhívjuk egymást, és elbeszélgetünk. Hébe-hóba találkozunk is. Hát ennyi. Azt hiszem, meg lehetsz velem elégedve, eléggé pikáns történettel gazdagítottam a gyűjteményedet.
- Valóban. Nagyon köszönöm. Most már elmélkedhetsz, ha akarsz, akár az elmúlásról is. Bár nem lelkesedem érte, ha ilyen gondolatok foglalkoztatnak, de nem akarok hálátlan lenni. Lecsippent egy száraz levelet a hajamról, feldobja, és két ujjal belefricskáz.
- Tudod mit, most már nem érdekel ez a téma. Az idő gyönyörű, és jó kedvem van. Gyere, ebédeljünk meg valahol, mert iszonyúan éhes lettem hirtelen. Te nem?
- De igen. Csak eddig nem jutott eszembe, teljesen lekötött a történeted. Természetes mozdulattal belémkarol, és visszafelé indulunk a széles erdei úton. Ahogy a lépéseimet hozzáigazítottam, érzem, hogy rugalmasabb, fürgébb a járása, mint amikor elindultunk. Lopva az arcát fürkészem, látom, hogy mosoly bujkál a szája szögletében, és életöröm parányi szikrái villóznak a fáradt szemek sötétbarna szivárványhártyáján.

Vissza